Vittinger László

Mr. Sales

Vittinger László

Vittinger László vagyok, a FirmUP! társalapítója. Több mint 13.000 tárgyalás, 29 év értékesítői, kapcsolatteremtési, termék bevezetési, viszonteladói hálózat építési és B2B tapasztalatát nyújtom át KKV szinten, egy helyen. 1994 óta értékesítéssel foglalkozom. Ebből 16 év burkolóanyag kereskedelem, ezen felül villamosipari berendezések, informatikai termékek és szoftverek és tréningek értékesítésében is szereztem tapasztalatot.

Az értékesítés oktatását akkor szerettem meg, amikor viszonteladói hálózatot építettem, és azt az elvet követtem, hogy a viszonteladó partneremnek nem terméket adok el, hanem megtanítom, hogy a termékemmel hogyan kereshet pénzt. Egyszer ezt egy új viszonteladóm szó szerint vette, és megkért, hogy tanítsam meg a kollégáit arra, amit én tudok. Így indult ez a pályafutás, ekkor éreztem azt, hogy ezzel kell foglalkoznom.

Ezután másodállásban -csak azért, mert nagyon szeretem ezt a szakmát- felkérésre tartottam képzéseket, és elkezdtem kialakítani azt a saját módszert, aminek egy részét a szakma nagy öregjeitől tanultam, a másik részét pedig a saját tapasztalataimra alapozva fogalmaztam meg. A saját képzésemet is ugyanolyan fontosnak tartom, a mai napig sokat fejlesztem a saját tudásomat is.

Jobban meg akarsz ismerni? Olvasd el a könyveimet, vagy nézd meg a videómat - bármelyiket megrendelheted a képekre kattintva!

A networking is fontos részét képezte a szakmai múltamnak, de ezt sokáig csak ösztönösen csináltam. Amikor megismerkedtem az egyik nagy networking szervezettel, (több vezető tisztséget is betöltöttem náluk) akkor jöttem rá, hogy a sales mellett a networking lesz a másik nagy szenvedélyem, hivatásom. és elkezdtem tudatosan is használni ügyfélszerzésben. Ebben a szervezetben is tartottam képzéseket networking témában.

Ma már természetesen a sales oktatás és a networking a munkám, a hobbim, a hivatásom, amit örömmel adok át a vállalkozóknak és az értékesítőknek.

FirmUP!  tanácsadó vállalkozást azért bővítettük a szakértő kollégáinkkal, mert az ügyfeleimnél azt tapasztaljuk, hogy az értékesítéssel kapcsolatos problémák ritkán oldhatók meg önmagukban. Többnyire HR, webes megjelenés, online marketing, életvezetési feladatok is megjelennek, amiket együtt, az összefüggéseket felismerve tudunk megoldani.

Miért érdemes pont velem dolgozni? Mert egyszerre tudom vállalkozói és alkalmazotti szemmel is vizsgálni az értékesítést, az értékesítőket a cégedben.

Vízióm: elérni, hogy minden magyar értékesítéssel foglalkozó szakember hideghívások helyett kapcsolati hálót építsen, és tukmálás helyett a felismert vevői igényt elégítse ki, valamint az, hogy az értékesítési szakma rangját növeljem.

Mottóm: Addig nem történik semmi, amíg valaki el nem ad valamit!

Vittinger László
kapcsolatépítész, sales mentor
vittinger@firmup.hu 
+36 70 427 6900